Zöld világ

A Tesla a példakép, a szállítmányozásban is gyorsan terjednek az elektromos járművek

A Tesla a példakép, a szállítmányozásban is gyorsan terjednek az elektromos járművek

A kiszállítással foglalkozó vállalatok számos kormányzati szabályozással szembesülnek Amerikában, ennek köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül az elektromos járművek használatának lehetősége. A koronavírus okán jelentősen megnőtt a házhozszállításra való igény, a költséghatékonysági szempontokat figyelembe véve a nagyobb vállalatok mielőbb át akarnak térni az elektromos tehergépjárművek használatára.

Összeroppant a Tesla, soha nem láttunk ekkora zuhanást

Összeroppant a Tesla, soha nem láttunk ekkora zuhanást

Magasról lehet nagyot esni, és ez igaz a Teslára is, augusztus végéig idén közel 500 százalékot emelkedett az árfolyam, egy ekkora rali után nyilván könnyebben megremegnek a kezek, elindult a profitrealizálás, nem is akármilyen, szeptember eleje óta értékének több mint harmadát elveszítette az amerikai autógyártó, részben a Tesla esése rántotta magával a tech szektort és a világ tőzsdéit is, alaposan elrontva a befektetői hangulatot. Az árfolyam zuhanásával Elon Musk vagyona olyan mértékben csökkent (nyilván nem kell ezért sajnálni), amire korábban nem voilt példa. Szilaj gyönyörnek vége is szilaj.

Beszáll a GM, száguld a Nikola árfolyama

Beszáll a GM, száguld a Nikola árfolyama

Mai közleményében jelentette be a General Motors, hogy 11 százalékos részesedést szerzett az elektromos kamionokat gyártó Nikolában, nagyjából 2 milliárd dolláros értékben és közös partnerség alatt fognak pickup-ot gyártani. A Nikola részvényárfolyama a hírre közel 40 százalékot emelkedett.

Nagy meglepetés a Teslánál, zuhan az árfolyam

Nagy meglepetés a Teslánál, zuhan az árfolyam

A technológiai részvények mellett tovább zuhan a Tesla árfolyama is, a tengerentúli tőzsdei nyitás előtt már közel 15 százalékos mínuszban voltak a cég papírjai.

Megváltoztatja egyes termékeinek a csomagolását a Nestlé

Megváltoztatja egyes termékeinek a csomagolását a Nestlé

A Nestlé újabb lépéseket tesz annak érdekében, hogy csomagolásainak a 100%-át 2025-ig újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá tegye, és hogy a következő 5 év alatt egyharmadával csökkentse a műanyag-felhasználását. Az új lépések között szerepel egy 30 millió dolláros beruházás az élelmiszeripari újrahasznosított műanyagok arányának növelése érdekében az Egyesült Államokban, illetve egy újrahasznosítható papírcsomagolás bevezetése Franciaországban - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján.

A Mol a régió vezető vállalata akar lenni az újrahasznosításban

A Mol a régió vezető vállalata akar lenni az újrahasznosításban

A Mol stratégiai partnerségre lépett a svájci, Meraxis kereskedelmi cégcsoporttal, ennek keretében a két cég újrahasznosított alapú poliolefin műanyagkeverék (kompaundok) fejlesztésébe és gyártásába kezd, majd ezek globális terjesztését is vállalja. A Mol elkötelezett a fenntartható vegyipar mellett és hosszútávú célja, hogy újrahasznosításban Kelet-Közép-Európa vezető vállalata legyen.

Így lesz egy rendezvény karbonsemleges - Mutatjuk a trükköket

Így lesz egy rendezvény karbonsemleges - Mutatjuk a trükköket

Az elmúlt évtizedben rendkívüli módon felerősödtek az éghajlatváltozás kézzelfogható hatásai és ezzel párhuzamosan globálisan is megindult egy közös tenni akarás. Minden egyén, cég, iparági szereplő a saját mindennapjaiban, működésében tudja (ha egyáltalán akar) csökkenteni a kibocsátását - adott esetben a költségeit is - és ezzel hozzájárulni a klímasemleges célok eléréséhez. A Portfolio első fenntarthatósági konferenciája, a Sustainable World 2020, nemcsak nevében és témájában szól a fenntarthatóságról, hanem a szervezés első pillanatától kiemelt figyelmet kapott a minimális környezeti terhelés. Ahol pedig elkerülhetetlen volt a kibocsátás, ott karbonlábnyom számítás után a semlegesítéssel érjük el, hogy  a konferencia Zero Karbon lehessen. De hogyan is működik ez a gakorlatban? Riesz Lóránt, a PANNON Pro Innovációs Kft. Zero Karbon elnevezésű Programjának projektfejlesztési vezetője mutatja be milyen adatok kellenek a számításhoz, és hogy kell elképzelni a semlegesítést.

Forradalmasítaná az ESG-besorolást egy nemzetközi szervezet

Forradalmasítaná az ESG-besorolást egy nemzetközi szervezet

Az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) arra vállalkozik, amire eddig még senki: egységesítené a vállalatok által alkalmazott ESG-szempontrendszereket a világban, hogy könnyebb legyen az összehasonlításuk – írja a Financial Times.

Versenyt fut Európa és Kína a klímaválság megoldásához kulcsfontosságú technológiáért

Versenyt fut Európa és Kína a klímaválság megoldásához kulcsfontosságú technológiáért

Jelenleg Kína gyártja a legolcsóbb elektrolizálókat a világon, de a megújuló energiával termelt zöld hidrogén előállításához szükséges új, innovatív technológiák fejlesztésében Európa jár az élen. A vízbontással karbonmentes módon hidrogént előállító elektrolizálók várhatóan alapvető elemei lesznek a gazdaság dekarbonizálásának, vagyis a klímaváltozást okozó szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis energiaforrásokról a tiszta, döntően megújuló energiaforrásokra való átállásnak.

Trainer: A Tesla minden idők egyik legnagyobb kártyavára, ami össze fog omlani

Trainer: A Tesla minden idők egyik legnagyobb kártyavára, ami össze fog omlani

A Tesla kiváló teljesítményt nyújtott a koronavírus válságban is, a cég eladásai alig csökkentek a lezárások alatt, a befektetők pedig egy olyan jövőt áraznak, ahol az amerikai vállalat egyértelmű piacvezető, a jelenlegi árazások mellett legalább 30-40 százalékos piaci részesedéssel. A cég óriási száguldáson van túl, árfolyama csak az idei naptári évben közel 400 százalékkal emelkedett, ám egy elemző mégis arra figyelmeztet, hogy pillanatok alatt összeeshet az árfolyam, ha a befektetők és spekulánsok kijózanodnak, és több figyelmet szentelnek a cég fundamentumainak

Már be volt hűtve a pezsgő, aztán jött a sokk - Nagy meglepetés a Teslánál

Már be volt hűtve a pezsgő, aztán jött a sokk - Nagy meglepetés a Teslánál

A várakozásokkal ellentétben nem kerül be az S&P 500-ba a Tesla, a világ egyik vezető benchmarkjába a gyógyszeriparban tevékenykedő Catalent, az online webáruház Etsy és a technológiai szektorban jelenlévő Teradyne fog bekerülni. A leváltott cégek a következők: H&R Block Inc., a Coty Inc. és a Kohl’s Corporation.

Ha csak pár órára is, de a naperőművek megelőzték Paksot

Ha csak pár órára is, de a naperőművek megelőzték Paksot

Rég látott alacsony szintre csökkent a Paksi Atomerőmű teljesítmény-kihasználtsága augusztusban, amit három műszaki hiba mellett tervezett teljesítménycsökkenések okoztak. Ezért, bár a kihasználtsága más erőművekhez képest így is magas volt, de a hónap közepén – ha csak egy rövid időszakra is - a magyarországi naperőművek termelése meghaladta a Paksi Atomerőműét.

Új kedvenc elektromos autó részvénye van a Wall Streetnek

Új kedvenc elektromos autó részvénye van a Wall Streetnek

Az elektromos haszongépjármű-gyártó Workhorse úgy néz ki, hogy kezd a Wall Street-i elemzők kedvenc elektromos autós részvényévé válni. A Workhorse legújabban a héten kapott egy friss vételi ajánlást Colin Ruschtól, az Oppenheimer elemzőjétől. Az elemző szerint a cég piacvezető az úgynevezett „last mile delivery solutions” szegmensben, ami az elosztó központtól a vásárló ajtajáig történő szállítmányozást jelenti (ez néhány háztömböt, vagy akár 50-100 kilométert is jelenthet). Rusch a vételi ajánlása mellé 23 dolláros célárat jelölt meg, ami több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent a részvény számára.

Itt a bejelentés: a kormány újabb ingyenmilliókat ad elektromos autók vásárlására

Itt a bejelentés: a kormány újabb ingyenmilliókat ad elektromos autók vásárlására

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet - mondta az MTI-nek nyilatkozva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Új elektromos autó részvény érkezik, viszont ezúttal egy akkumulátorgyártóé

Új elektromos autó részvény érkezik, viszont ezúttal egy akkumulátorgyártóé

Kétség sem fér hozzá, hogy 2020 az elektromos autó részvények éve, a Tesla vezényletével óriási ralit látunk a szektorban, emellett pedig sorra érkeznek az újabb és újabb cégek a tőzsdére, melyek közül az egyik legfrissebb a QuantumScape, ami nem is elektromos autókat gyárt, hanem ezekhez a járművekhez létfontosságú akkumulátorokat.

Németországban járt Elon Musk, vakcinafejlesztésben segédkezik a Tesla

Németországban járt Elon Musk, vakcinafejlesztésben segédkezik a Tesla

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk szerdán három német miniszterrel és más vezető politikusokkal találkozott, hogy megvitassák az autógyártó és egy német biotechnológiai vállalat közti együttműködés-, valamint a tervezett Gigafactory előrehaladását.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.